Balaton - kalandokkal

Négy generáció ment le Balatonakarattyára, és abból csak Berci volt fiú. Nevesül a nagymamám (a.k.a. dédi), anyukám (a.k.a. mama), és én - meg a kis királyfi.

Szerencsére a generációk különböző véleménye és életstílusa nem okozott komoly gondokat, Bercike a maga módján igyekezett a feszültségeket vagy elsimítani (amikor jó kedvében volt, és mindenki olvadozva, bárgyú mosollyal bambulta), vagy olyan mértékig fokozni (amikor rossz kedvében volt, és kiabált), hogy a magunk problémái elsikkadtak az övéi mellett.

A napi kellemes rutin, a háromfős szolgálatkész foglalkoztató személyzet okozta viszonylagos fair feladatmegosztás miatti nyugalom mellett két nagyobb kalandunk volt.


Az egyik olyan amit később majd viccelődve mesélünk, szülinapokon, vagy családi nyaralásokon, de abban a pillanatban sírógörcsöt akartam kapni.

Szóval anyuval kitaláltuk, hogy lemegyünk a strandra, Bercistül, hadd lásson világot, egy kicsit pancsizzunk, lángos, hekk, fagyi, stb. Nem volt kifejezett strandidő, kicsit felhős volt néha, de összességében kellemes, nem túl meleg. Hát, eleve a gyerek összes parafernáliájával lecuccolni a partra nem egyszerű. Éppen szépen letelepedtünk, mikor fura dolgok kezdtek esni az égből. Nem eső volt, bár az lett volna. Sikerült egy hasmenős madárcsalád fészke alá telepednünk, akik egy perc alatt összeszartak mindent, plédet, könyvet, játékot, ruhát, mamát... Nagy anyázások közepette takarítok, majd találtunk egy jobb helyet, még padot is foglaltunk, szóval happy feeling.

Nagy bátran fürdőruhára vetkőzök. Bercire ráadom a cuki kis DM-es úszópelusát, nagyon helyes. Bemegyünk a vízbe. A lépcsőig jutottam én személyesen, olyan hideg volt a víz az ízlésemnek, hogy topogtam a sípcsontig érő vízben, de beljebb menni nem akarózott. Na, adjuk a gyereknek természetélményt, ha már nem pancsolunk, a lába hegyét csak belógatom a vízbe. Hát, úgy ordított Berci, mint legutóbb az oltásnál. Nem kicsit nézett minket a többi strandoló...

Na nem baj, azért a lángos-fagyi még lehet, meg elheverésztünk itt. És akkor jött a végső csapás. Észak felől 2 perc alatt besötétedik az ég, mindenki összecsomagol, mert hallotta, hogy 'Fűzfőn már zuhog'. Villámgyorsan összepakolunk, és futólépésben igyekszünk kifelé. Félúton sem vagyunk az autóig, amikor viharos szél kerekedik, és esni kezd. Először finoman, majd egyre jobban. A gyerekre rádobjuk az egyik (leszart) plédet, és szaladunk a kocsihoz. Mama viszi a gyereket, kicsit lassabb, mint én, előrerohanok, visszagurulok, becsatoljuk, beülünk - - - leszakad az ég.

Olyan függönyszerű eső esik, hogy 1 méterre sem enged ellátni. A legmagasabb fokozaton az ablaktörlő, minden izmom megfeszül, csikorgatom a fogam. Felfelé araszolunk a hegyen - mintha egy megáradt patakon kéne átvezetnem, ömlik szemből a víz. Elérek a 71-es út kereszteződéséig, amit még szárazon is utálok, hegymenetben kell elindulni, és folyton jönnek keresztben az autók. Már sírok, mikor végre átjutunk. Innen már csak 1 perc. Leparkolok a ház előtt, de még mindig túlságosan esik ahhoz, hogy kiszálljunk. Anyu kiveszi a gyereket az ülésből, próbálja megnyugtatni, meg engem is. Élünk.

Lassan eláll az eső, becuccolunk a házba, a dédi halálra aggódta magát, hogy hol ért minket a zivatar. Újra kisüt a nap. Ránézek az órára. Kb. 15 perc telt el azóta, hogy verőfényben heverésztünk a parton. Soha ilyen rosszul kihasználva strandbelépőnk még nem volt. :)

A másik kaland azzal kezdődik, hogy hülye vagyok, és azt gondoltam, hogy egy doboz bontatlan táp elég lesz a 3 és fél napra. De egy nap után vészesen csökkenni kezdett a mennyiség, úgyhogy valahol venni kéne még. Akarattyán nincs patika, de van a szomszéd faluban, Kenesén, átmegyek oda.

Kavargok egy sort Kenesén az egymásnak ellentmondó információk miatt, eltöltök egy kellemes fél órát városnézéssel. A kenesei patika 5kor bezár, épp zárás előtt érek végül oda. Milupa Pepti 1 - az nincs, rendeljen? Mikor ér ide? Néhány nap. Néhány nap múlva Pesten leszünk. Hol keressek akkor? Almádiban talán.

Oké, kocsiba be, megyek tovább. Fűzfő, meglátok egy patikát! Leláll, megnéz - be van zárva, de nem csak úgy, hanem véglegesen. Vissza a kocsiba, tovább. Almádi határában kiírva, hogy patika! Lekanyarodok, keresem, nem találom. Járókelő: volt patika, csak bezárt. Menjek be a 'központba', ott van a rendőrséggel szemben. Mondom magamban, ez nem sokat segít, mert nem tom, hol a rendőrség, oda se neki. Végül megtalálom a rendelőintézetet, ahol eligazítanak egy egyik gyógyszertárba. Nyitva van hurrá! De Milupa Pepti 1 nincs, holnap 10-re hoznak. Nem baj, megkeresem a másik patikát. Ott sincs, de holnap délelőttre hoznak...

Na, mivel gondoltam, másnap délelőtt visszajövök, és megoldom, hát nem megyek tovább Füredig, úgysem lesz ott sem. Visszaautózok bő 20 kilómétert, dolgomvégezetlenül.

Másnap 10-kor elindulok, hogy már ott legyen a cucc, de még ne vigye el senki. Fél 11-kor keresem az egyik patikában: volt szállítás, de nem hoztak. De hát kértem! Ő nem tud róla, viszontlátásra. Megyek a másikba. Ott volt vmi vis major a szállítással, az egyik nem jött, a másik meg valami bekevert üveges szart hozott tévedésből. (Halló? Itt Tohonya Árpád beszél Almádiból! Milupa Pepti 1-es... Igen, hozták, de mi a 400 grammosat kértük... Az nem jó. Köszönöm, viszlát)

A fejem épp kezd felrobbanni. Árpád megígéri, hogy délutánra szerez, hagyjak egy telefonszámot, 3-ig bezárólag hívni fog.

Persze végül nem hívott, és közben történt a strandos kalandunk a nagy zuhéval, úgyhogy éppenséggel meg is feledkeztem róla.

A maradék tápot dühömben kanalanként megmértem, mert a szemmértékem nem vmi jó, szóval másnap délig elég, és akkor fél nappal hamarabb megyünk haza, nu was.

Este hat előtt 10 perccel csöng a telefonom, 88-as körzet, látom utólag, de nem tudom felvenni, etetek, gondolom az Árpád volt. Nem megyek Almádiba, de nem furdal a lelkismeret, azt mondta, van rá vevője, majd elviszi egy hét múlva.

Szóval így jártunk mi a nagy magyar vidéken.

Berci már így tömi az almát:

És végre elkaptam egy kacagást, igaz, 'rejtett kamera' kellett hozzá :)