Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

2010. július 29., csütörtök

Balatonon jártunk

Múlt héten hármasban (Berci, a Zapa, meg én) lehúztunk Balcsira 6 napra.
Egy kicsit tartottam ennyi idő összezártságtól a civilizációtól, az internettől, és a néha megmentő nagyszülőktől távol, de igazán jól sikerült.


A férjem végre tudott hosszabb időt tölteni Berkóval, erősebben kötődni hozzá, megtapasztalni a cukiságait, meg persze azt is, hogy milyen fárasztó tud lenni az, ha az ember 'csak' otthon van egy kisbabával. De nagy respect neki, mert felnőtt a fladathoz, és sokszor jobban kezelte a nyűgös gyereket, mint én.
Apa specialitása a repülőzés (alkaron hason fektetés), ami fájó hasú, vagy egyéb okból nyifogós gyereknél ideális:


Ez az ún. 'Apa Airlines', közben beszél is a kedves utashoz, mint a járat kapitánya (ventillátor: "légörvénybe kerültünk", stb.) nagyon helyesek így együtt.

Voltunk partozni is, Berci minden nap egyre jobban élvezte a vizet, már egyáltalán nem félt, sőt megtanult pocsolni a lábával és a kezével (ezt a tudást a fürdőkádban is kamatoztatja, vagyis nagyobb pocsolyát hagyunk este magunk után, mint eddig).


Mindig csak este 6 körül mentünk le a partra, amikor már nem volt olyan erős a nap, persze, így is bekentük egymillió faktoros napkrémmel, és a sapka sem hiányozhatott :)


Anya töröközőjében:


Alvás a kellemes parti szélben:


Vettünk neki egy habtapit, ami kellően kemény felületet szolgáltatott ahhoz, hogy MAGÁTÓL megforduljon hátról hasra. Pörgött, mint a vattacukor, de mióta hazajöttünk, kicsit lustább, nem annyira produkálja a szépen megtanult mozdulatsort.


Viszont egész jól tolerálja a hason fekvést, akár 10-15 percig is elvan így! Ez nagy áttörés, mert azelőtt 5 másodpercen belül sikított.


Amúgy iszonyat jó időnk volt, néha már túlságosan is, már nem volt mit levennem róla, és még így is izzadt a kis szentem. Ilyenkor otthon a teraszon pancsikoltattuk a kiskádban:


2010. július 19., hétfő

Státus riport

A múltkor csak a nagyságát írtam, de a képeken is látszik, baromi nagyot változott, az utóbbi egy hónapban.
Mit csinál, címszavakban:
  • Kifejezetten nevet, kacag, főleg ha a hasát puszilgatjuk
  • Csikis a talpa, na akkor is van nagy nevetés, ha masszírozom
  • Mostanában azt élvezi, ha nem túl közel, olyan 1,5-2 méterre állunk tőle, és beszélünk hozzá, vagy énekelünk neki, stb.
  • Nagyon jól tolerálja, ha csinálni akarunk valamit körülötte, pl. ki lehet vinni a pihenőszékében a fürdőbe teregetni, vagy nézi, ahogy mosogatok, vagy ahogy ebédelünk - vagyis ilyenkor minden érdekli, egyfajta szórakoztatásnak tekinti.
  • Imád a messzeségbe nézni, ha van tere: pl. ki az ablakon, vagy a babakocsiból fel az égre, ha lehajtom a tetejét.
  • Nagyon szereti a játszószőnyegét.
  • Már képes megfogni a lábát, a szájához még nem emeli, de az sincs messze. Újabb trükkje, hogy felhúzott lábban kibillenti magát, és eldől oldalra.
  • Nagyon szeretne már megfordulni, minden irányba, de egyelőre kell még pici segítség hozzá. Viszont rájöttünk, hogy a nagyágy, ahol általában tároljuk, túl puha neki, és a keményebb felületeken (pl. a kiságyában) sokkal ügyesebb. Kapott ezért egy habtapit (megelőlegezve a névnapját), ami elég kemény a padlóra téve, de nem üti meg magát, és ezen már 90%-ban forog.
  • Hasról hátra és vice cersa nem annyira, de háton ill. hason a tengelye körül forogni, azt nagyon tud. Főleg, ha van mibe kapaszkodnia, vagy rugdosnia. Konkrétan pl. felkapja a kezét és lábát hason, és megpördül a köldökén (van a művelethez kerek kis hasa, ami ezt lehetővé teszi). Vagy a kiságyban fejjel a másik irányban találom meg.
  • Próbáljuk átszoktatni a napi 6-ról a napi 5-szöri evésre, egyelőre tologatjuk az időközöket, hogy 3 helyett 3 és fél óránként próbáljon enni. Nagyon közreműködő, már maga is ezt igényli. Csak annyi a bibi, hogy ilyen átmeneti helyzetben napi 5 rendes étkezés van, és még egy pici elalvás előtt, mert megszokta, hogy fürdés, evés, alvás. Nem igényel sokat, néhány kortyot, de nem punnyad úgy be tőle, mint a rendes adag kajától, ezért az elalvás, ami régebben olyan flottul ment, most nem olyan egyszerű. Nem az van, hogy ágyba berakom, és szépen bealtatja magát. Hanem elkezd tornázni, beakasztja a lábát a rácsok közé, aztán persze sír, amikor nem tudja kivenni. Pedig álmos, dörzsöli a szemét. Szóval cumiztatom, 20-szor visszarakom, simogatom, kb 40 perc az elaltatás.
  • De éjjel nem ébred, ezért hálás vagyok: este 9-10-től reggel 6-ig alszik (5-g a hasán, aztán reklamál, megfordítom, és háton még egy órát rádob tipikusan)
  • Hatalmas alma-fan, uzsonnára megeszik egy egész hatalmas almát, és már magától alig kér utána egy-két korty tápot, hogy teljesnek érezze az étkezést (korábban utána még becsapott egy egész adag tápot, szerencsére erről leszokott, mert már így is egy kis bálna).
  • Néhány hete volt egy nagyon bukós időszaka, a fél kaja visszajött, de mostanában, lekopogom, nincs ilyen gond.

2010. július 15., csütörtök

Óriáscsecsemő

Bercit meg is mázsáltuk, hát hatalmas, iszonyú nagyot nőtt az elmúlt hónapban.

Jelenleg kb 7,4 kiló és 67 centi. Lassan lekörözi az összes kortársát, kivéve egy-két fiúcskát a csapatból.
Viszont valószínűeg emiatt nem tud olyan könnyen forogni és mozgolódni, mint a többiek (főleg a szilfidebb lánykák) - még mindig kell egy kis segítség neki a megforduláshoz. De nagyon igyekszik! Nem sokáig lehet már egyedül hagyni a nagy ágyon egy percre sem :)

Babatali Szentendrén

Ismét összejött egy adag baba és mama, ezúttal Fanninál és Bazsunál, Szentendrén.

A szolid hőségriadó dacára 6-7 anyuka-baba kombó eljött - a mobil klíma nagyon sokat segített, mert a házon kívül tartózkodni kb. életveszélyes volt a kánikulában.

Berci odafelé elaludt az autóban, és arra sem ébredt fel, hogy bevittem - mindenki a csodájára járt, hogy képes ebben a hangzavarban ilyen békésen aludni


Utána bandázott egy sort a kis barátaival (ilyen Wuddino tornáztató fajátékot, ami a képen van, én is akarok!!!!, de a férjem kivág, ha még vszek vmi szórakoztató cuccot a gyereknek, már lépni sem tudunk - mondjuk ennek az oldalsó léce, amit Berci is fog nagy lelkesen, segített neki egyedül megfordulni!!!)



Anya meg az övéivel :)


Sajnos egy kicsit benyűgösödött a végére, így hamarbb el kellett jönnünk, mint szerettünk volna (és anyu lemaradt a málnás tiramusuról is :( )

Amíg összepakoltam, talpcsikizéssel (és a kötelező rongyikával) lehetett csak feldobni (balra a hasonlóan csikis Dani):


KÖSZÖNJÜK A VENDÉGLÁTÁST!!

Utána nagyot hűsöltünk anyunál légkondiban, teljes volt a boldogság estére :)

2010. július 8., csütörtök

Balaton - kalandokkal

Négy generáció ment le Balatonakarattyára, és abból csak Berci volt fiú. Nevesül a nagymamám (a.k.a. dédi), anyukám (a.k.a. mama), és én - meg a kis királyfi.


Szerencsére a generációk különböző véleménye és életstílusa nem okozott komoly gondokat, Bercike a maga módján igyekezett a feszültségeket vagy elsimítani (amikor jó kedvében volt, és mindenki olvadozva, bárgyú mosollyal bambulta), vagy olyan mértékig fokozni (amikor rossz kedvében volt, és kiabált), hogy a magunk problémái elsikkadtak az övéi mellett.


A napi kellemes rutin, a háromfős szolgálatkész foglalkoztató személyzet okozta viszonylagos fair feladatmegosztás miatti nyugalom mellett két nagyobb kalandunk volt.


Az egyik olyan amit később majd viccelődve mesélünk, szülinapokon, vagy családi nyaralásokon, de abban a pillanatban sírógörcsöt akartam kapni.

Szóval anyuval kitaláltuk, hogy lemegyünk a strandra, Bercistül, hadd lásson világot, egy kicsit pancsizzunk, lángos, hekk, fagyi, stb. Nem volt kifejezett strandidő, kicsit felhős volt néha, de összességében kellemes, nem túl meleg. Hát, eleve a gyerek összes parafernáliájával lecuccolni a partra nem egyszerű. Éppen szépen letelepedtünk, mikor fura dolgok kezdtek esni az égből. Nem eső volt, bár az lett volna. Sikerült egy hasmenős madárcsalád fészke alá telepednünk, akik egy perc alatt összeszartak mindent, plédet, könyvet, játékot, ruhát, mamát... Nagy anyázások közepette takarítok, majd találtunk egy jobb helyet, még padot is foglaltunk, szóval happy feeling.

Nagy bátran fürdőruhára vetkőzök. Bercire ráadom a cuki kis DM-es úszópelusát, nagyon helyes. Bemegyünk a vízbe. A lépcsőig jutottam én személyesen, olyan hideg volt a víz az ízlésemnek, hogy topogtam a sípcsontig érő vízben, de beljebb menni nem akarózott. Na, adjuk a gyereknek természetélményt, ha már nem pancsolunk, a lába hegyét csak belógatom a vízbe. Hát, úgy ordított Berci, mint legutóbb az oltásnál. Nem kicsit nézett minket a többi strandoló...

Na nem baj, azért a lángos-fagyi még lehet, meg elheverésztünk itt. És akkor jött a végső csapás. Észak felől 2 perc alatt besötétedik az ég, mindenki összecsomagol, mert hallotta, hogy 'Fűzfőn már zuhog'. Villámgyorsan összepakolunk, és futólépésben igyekszünk kifelé. Félúton sem vagyunk az autóig, amikor viharos szél kerekedik, és esni kezd. Először finoman, majd egyre jobban. A gyerekre rádobjuk az egyik (leszart) plédet, és szaladunk a kocsihoz. Mama viszi a gyereket, kicsit lassabb, mint én, előrerohanok, visszagurulok, becsatoljuk, beülünk - - - leszakad az ég.

Olyan függönyszerű eső esik, hogy 1 méterre sem enged ellátni. A legmagasabb fokozaton az ablaktörlő, minden izmom megfeszül, csikorgatom a fogam. Felfelé araszolunk a hegyen - mintha egy megáradt patakon kéne átvezetnem, ömlik szemből a víz. Elérek a 71-es út kereszteződéséig, amit még szárazon is utálok, hegymenetben kell elindulni, és folyton jönnek keresztben az autók. Már sírok, mikor végre átjutunk. Innen már csak 1 perc. Leparkolok a ház előtt, de még mindig túlságosan esik ahhoz, hogy kiszálljunk. Anyu kiveszi a gyereket az ülésből, próbálja megnyugtatni, meg engem is. Élünk.

Lassan eláll az eső, becuccolunk a házba, a dédi halálra aggódta magát, hogy hol ért minket a zivatar. Újra kisüt a nap. Ránézek az órára. Kb. 15 perc telt el azóta, hogy verőfényben heverésztünk a parton. Soha ilyen rosszul kihasználva strandbelépőnk még nem volt. :)

A másik kaland azzal kezdődik, hogy hülye vagyok, és azt gondoltam, hogy egy doboz bontatlan táp elég lesz a 3 és fél napra. De egy nap után vészesen csökkenni kezdett a mennyiség, úgyhogy valahol venni kéne még. Akarattyán nincs patika, de van a szomszéd faluban, Kenesén, átmegyek oda.

Kavargok egy sort Kenesén az egymásnak ellentmondó információk miatt, eltöltök egy kellemes fél órát városnézéssel. A kenesei patika 5kor bezár, épp zárás előtt érek végül oda. Milupa Pepti 1 - az nincs, rendeljen? Mikor ér ide? Néhány nap. Néhány nap múlva Pesten leszünk. Hol keressek akkor? Almádiban talán.

Oké, kocsiba be, megyek tovább. Fűzfő, meglátok egy patikát! Leláll, megnéz - be van zárva, de nem csak úgy, hanem véglegesen. Vissza a kocsiba, tovább. Almádi határában kiírva, hogy patika! Lekanyarodok, keresem, nem találom. Járókelő: volt patika, csak bezárt. Menjek be a 'központba', ott van a rendőrséggel szemben. Mondom magamban, ez nem sokat segít, mert nem tom, hol a rendőrség, oda se neki. Végül megtalálom a rendelőintézetet, ahol eligazítanak egy egyik gyógyszertárba. Nyitva van hurrá! De Milupa Pepti 1 nincs, holnap 10-re hoznak. Nem baj, megkeresem a másik patikát. Ott sincs, de holnap délelőttre hoznak...

Na, mivel gondoltam, másnap délelőtt visszajövök, és megoldom, hát nem megyek tovább Füredig, úgysem lesz ott sem. Visszaautózok bő 20 kilómétert, dolgomvégezetlenül.

Másnap 10-kor elindulok, hogy már ott legyen a cucc, de még ne vigye el senki. Fél 11-kor keresem az egyik patikában: volt szállítás, de nem hoztak. De hát kértem! Ő nem tud róla, viszontlátásra. Megyek a másikba. Ott volt vmi vis major a szállítással, az egyik nem jött, a másik meg valami bekevert üveges szart hozott tévedésből. (Halló? Itt Tohonya Árpád beszél Almádiból! Milupa Pepti 1-es... Igen, hozták, de mi a 400 grammosat kértük... Az nem jó. Köszönöm, viszlát)

A fejem épp kezd felrobbanni. Árpád megígéri, hogy délutánra szerez, hagyjak egy telefonszámot, 3-ig bezárólag hívni fog.

Persze végül nem hívott, és közben történt a strandos kalandunk a nagy zuhéval, úgyhogy éppenséggel meg is feledkeztem róla.

A maradék tápot dühömben kanalanként megmértem, mert a szemmértékem nem vmi jó, szóval másnap délig elég, és akkor fél nappal hamarabb megyünk haza, nu was.

Este hat előtt 10 perccel csöng a telefonom, 88-as körzet, látom utólag, de nem tudom felvenni, etetek, gondolom az Árpád volt. Nem megyek Almádiba, de nem furdal a lelkismeret, azt mondta, van rá vevője, majd elviszi egy hét múlva.

Szóval így jártunk mi a nagy magyar vidéken.


Berci már így tömi az almát:


És végre elkaptam egy kacagást, igaz, 'rejtett kamera' kellett hozzá :)

2010. július 2., péntek

Tali Nagymaroson

Ismét monstre fórumtalit tartottunk, elleptük Nóriék házát minden eddiginél nagyobb számosságban- akkora forgatag volt, mint egy vidámparkban
KÖSZÖNJÜK A VENDÉGLÁTÁST!!
Nagyon nagy meleg volt, szegény Bercikét vagy 4szer öltöztettem át, mert minden ruhát szétizzadt.
Viszont nagyokat szocializált, haverkodott, és úgy összességében egyre jobban érdeklődött a fajtársai iránt :)

Íme néhány kép (ha sikerül, akkor videó is)

Berci a Nagytesókkal (Kristóf és Luca), és kis barátnőjével, Hannával:


Flörtölés Hannával:


Baráti vállonveregetés Mátétól:


Egy halom baba és anyuka:


Anya csak azért fogja ilyen bénán, mert tekergette a fejét :)


Töprengés rongyikával: